Δεν σας αρέσει; Δεν πειράζει! Μπορείτε αν θέλετε να κάνετε επιστροφή εντός 30 ημερών.
Δεν θα κάνετε ποτέ λάθος με μια δωροεπιταγή. Χαρίστε στους αγαπημένους σας την επιλογή να διαλέξουν οι ίδιοι οτιδήποτε από τη συλλογή μας.
30 ημέρες για την επιστροφή των προϊόντων
A Seuso-kincs nyomában Egy fesztiválozás reményében Az őrzőkből megismert középiskolások nyári munkát vállalnak a Balaton közelében, ahol hamarosan gyanús alakok bukkannak fel körülöttük. Renard felügyelő Párizsból nyaralni jön a gyerekeivel a Balatonra, ám pihenésük közben a magyar gimnazistákkal együtt szövevényes bűnügybe bonyolódnak, amely egyre szorosabban kapcsolódik a Seuso-ezüstökhöz. Ez a páratlan értékű együttes az előkerülése óta bűntények és gyilkosságok középpontjában áll, és a mai napig számtalan rejtély övezi. - Gondolom, megérhet pár ezer dollárt - rukkolt elő találomra egy számmal Jupi. - Közel jár, Jurák úr, de nem egészen - mosolyodott el Földvári. - A teljes kincsleletnek százmillió font, vagyis nagyjából negyvenmilliárd forint lett volna már a kikiáltási ára is, de akkori birtokosa, egy bizonyos Lord Northampton a tervezett aukción ennél sokkal nagyobb összegre számított. - Azta! - tátotta el a száját Jupi. - És hol van most ez a kincs? - Itt Budapesten, a Nemzeti Múzeumban. - Micsoda? Megvették ennyiért a lordtól? És különben is, ha egyszer Szasza nagymamájának faluja mellett találták meg, hogy került ehhez az emberhez, és miért kellett tőle megvenni? Ő ölte meg a régészeket? - Az ügy ennél sokkal szövevényesebb - jelentette ki Földvári. Az őrzők 2020-ban Az év ifjúsági regénye diákzsűrijének díját nyerte el. A folytatása Berg Judit legújabb kalandos krimije: A keresők, amelyben a történelem, a régészet és a közelmúlt valós eseményei fordulatos bűnügyi történetté fonódnak össze. A gimnazistákat mind sebesebben sodorják magukkal az események, miközben az olvasóval együtt betekintést nyernek a 4. századi Pannónia életébe, a Seuso-kincs történetébe, sőt még talányos dél-amerikai legendákba is.